Mi köze lehet Magyar Péter és Varga Judit lehallgatási botrányának az ingatlanhoz és az üzleti élethez?
Nyilván vannak, akiknek az egyik, másoknak pedig a másik fél szimpatikus, és az egyiknek, vagy a másiknak hisznek. Nem szoktam nyilvánosan ilyen bulvár dolgokkal foglalkozni, mert ez már kezd bulvár kategória lenni, de az ügyük Magyar Péter és Varga Judit között hasonlít több ügyfelem által elmeséltekre, hogyan jártak ők annak idején a házastársukkal.
Ne érts félre, nem akarom elültetni benned a bizalmatlanság magjait, meg szükséges is a közös élethez a nagy fokú bizalom, de véleményem szerint teljesen, gyerekesen nem lehet bízni, illetve mindenkinek védenie kell bizonyos mértékig a saját érdekeit, de inkább azt mondanám, hogy a magán életet és a munkahelyet nem lehet ennyire összemosni, illetve ez a történet most az átlag embernek is tanulság is kell, hogy legyen.
Az mellett, hogy a megszerzett, a munkahelyen tudomására jutott ügyfelek adatait meg törvény is védi, ezt a GDPR jól és részletesen szabályozza, és az üzletfelekről, munkatársakról és tulajdonképpen minden személyről megszerzett lényeges információkat, adatokat titokként kell kezelni időkorlát nélkül.
FONTOS! A blog cikk kizárólag a saját, privát véleményemet tükrözi, és fontos megjegyezni, hogy nem helyettesíti a jogi szakértővel való konzultációt!
Kezdjük az üzleti, vállalkozói és a magán élet és a munkelyi élet összemosásával, nézzük, hogy Varga Judit alkalmas volt egyáltalán a pozíciójára az eddig hallottak fényében?
Álláspontom szerint Varga Judit nem volt alkalmas a munkájára, pozíciójára, ugyanis bizonyos munkakörökben nem lehet mások, ügyfelek, üzletfelek dolgait kifecsegni, bizalmas információkat átadni, közölni, még a házastársnak sem.
Ezenkívül a tudatosan életet élő emberek nem mossák össze a munkahelyüket a magán életükkel, amennyiben vállalkozók az üzleti és a vállalkozói életet a magán életükkel. Azon a szinten meg is kellene lennie egy intelligenciának ehhez, hogy ne legyen összemosódás, mert azt mindenki tudja, hogy egy bizonyos szint felett káros a magán életre.
Nyilván szükséges a házastárs és a család támogatása, de egy bizonyos határú információkat nem lehet elmondani, illetve csak általánosságban lehet beszélni esetleg.
Egy kormányzati tisztviselőnek, igazságügy-miniszternek meg pláne nem lehetne fecsegni.
Vannak további foglalkozások, ahol nem lehet fecsegni, ÉS AZ ÜGYFELEK ADATAIT TÖRVÉNY IS VÉDI, GDPR, ilyenek például az egészségügy, rendvédelmi szervek, bankszféra, üzleti, pénzügyi foglalkozások, amikor mások vagyoni és magánéletét ismerjük meg és ráadásul rengeteg érzékeny adatot is.
De egy gyári melósnak is kellhet titkot tartani, mivel lehetnek minden cégnél olyan munkahelyi megoldások, munka módszerek, amiket nem lehet kifecsegni. Például az ipari kémek ezeket a megoldásokat is lesik ezerrel.
Az ügyfelek adatait, RÓLUK AZ INFORMÁCIÓKAT külön kell kezelni, még a családtagoktól is teljesen külön, zárt szekrényben, vagy jelszóval védett szerveren, amihez senki sem férhet hozzá az illetékesen kívül.
Ilyen foglalkozás az előbbieken felsoroltakon kívül az ingatlanközvetítő és a hitelközvetítő tevékenysége is.
Nekem például szigorú vállalkozói szerződéseket kellett aláírnom az engem vállalkozói szerződéssel foglalkoztató pénzügyi szervezeteknek, hogy az ügyfelekről megismert adatokat, pénzügyi, magán információkat nem fecseghetem ki, nem tehetem publikussá és védenem kell.
Még egy nagy aggályom van ebben a történetben Varga Judittal kapcsolatban..
Amennyiben nem volt alkalmas a pozíciójára, fecsegő típus, akkor ezt az illetékes szakszolgálatok hogy hogy nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni a beiktatása előtt, mert ki kellett volna szűrniük, hogy támadható lesz.
Erkölcsileg ez mellett milyen dolog bizonyítékokat gyűjteni a házastársról?
Az mellett, hogy alkalmatlan volt Varga Judit az igazságügyi miniszteri, de bármilyen olyan pozícióra, ahol titkot kell tartani, a Magyar Péter viselkedése is elég elítélhető véleményem szerint, mivel ezen az elven mindenki receghetne a házastársától, hogy mikor fogja a másik kiteregetni a szennyest, mikor fog ellene bizonyítékokat gyűjteni.
De egyébként nem ritka az olyan, hogy a házastárs ki akarja csinálni, illetve ki is csinálja a másikat, amikor már meg akar tőle szabadulni, majd lejjebb olvadhatod a megtörtént 3-at a horror sztorijaim közül.
Tehát valósak az ezzel kapcsolatos gondolataim, mivel 1996-óta vagyok az ingatlanpiacon és rengeteg sok horror sztorit halottam hidd el ez idő alatt.
Veszélyes-e a házastársra bízni az üzleti titkokat?
Fontos tudnivalók házastársi bizalomról és vagyonvédelemről
Ahogy vállalkozóként előfordulhat, hogy mindennapi tapasztalataid, üzleti terveid és más vállalkozással kapcsolatos titkaid a legközelebbi személyhez, a házastársadhoz kerülnek. A kérdés az, hogy mennyire biztonságos ez a gyakorlat, és milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy megvédjük az üzleti érdekeinket és vagyonunkat, ha a kapcsolatunk váratlanul megszakadna.
Most áttekintjük, milyen kockázatokkal járhat a házastársi bizalom, és milyen lépéseket tehetünk a védelem érdekében.
Miért lehet veszélyes a házastársra bízni az üzleti titkokat?
1. Zsarolás és manipuláció: Ha a kapcsolat megtörik, a házastársnak hozzáférése lehet az üzleti titkokhoz. Ő képes lehet ezeket az információkat zsarolásra vagy manipulációra használni, hogy előnyt szerezzen a válási tárgyalások során, akár perben, vagy per nélkül.
2. Vagyonveszély: Ha a házastárs ismeri az üzleti terveket és vagyonállapotokat, jogi csatározás során könnyebben hozzájuthat a közös vagyonhoz vagy akár a vállalkozás részéhez.
3. Személyes kapcsolatok és hűség: Bár a házastársra való támaszkodás kényelmesnek tűnhet, nem mindenki tartja tiszteletben az üzleti és személyes határokat egy kapcsolat megszakadása után.
Hogyan védhetjük meg magunkat és az üzletünket, ingatlanunkat?
1. Házasság előtt: Mielőtt összekötnénk az életünket valakivel, érdemes megfontolni a házassági szerződés lehetőségét. Ez a dokumentum meghatározza a vagyonmegosztás és más pénzügyi kérdések részleteit, és megelőzheti a későbbi vitákat és veszteségeket.
2. Különvagyon: Ha már rendelkezünk saját ingatlanokkal vagy vagyonnal a házasság előtt, fontos lehet dokumentálni és elkülöníteni ezeket a vagyoni értékeket, ingatlanokat.
Ez lehetővé teszi, hogy a saját vagyonunkat, ingatlan vagyonunkat és üzleti érdekeinket hatékonyabban védelmezzük a válás esetén.
3. Üzleti titkok védelme: Ha muszáj megosztanod az üzleti terveidet vagy más érzékeny információkat a házastársaddal, fontos, hogy egyértelműen előzetes írásbeli szerződéssel meghatározzátok, hogy ezeket az információkat bizalmasan kell kezelni. Egy esetleges válás esetére is érdemes már jó előre elgondolkodni a vállalati titkok védelméről.
4. Biztonságos tárolási módok: Az üzleti dokumentumokat és más fontos információkat olyan helyen kell tárolni, amelyet sem a házastársunk, és senki más nem férhet hozzá, például egy biztonságos bankfiókban, digitális, jelszóval védett szerveren.
Most lássunk 3 valódi horror sztorit!
A feleség, aki kimásolta a füzetből a férje ügyfeleinek az adatait
Egy ingatlan eladó ügyfelem mesélte, hogy azért kellett több ingatlanát eladnia, mert sikerült peren kívül megegyeznie a feleségével a fizetségről..
Történt, hogy az asszonyka összejött egy új társsal és szépen kimásolta a a férje összes ügyfelének az adatát, elérhetőségét a spirál füzetéből. Ez nem is lehetett volna olyan nagy baj, bár hanyagul védte a férj az ügyfelei adatait, de a nagyobb baj az volt, hogy nem igazán szeretett számlázni és a felesége elkezdte fenyegetni azzal, hogy elviszi az adatokat az Adóhivatalhoz. Végül is sikerült ezzel a zsarolással egész jó anyagi pozíciót kisajtolnia a feleségnek és megszabadítania a férjét jó pár ingatlanától..
Férfi, aki nem bírta abbahagyni a Jaffa ivást..
Még kocsmáros koromban találkoztam egy szimpatikus férfival, aki pizsamában szökött meg a pszichiátriáról a kocsmába. Egyfolytában itta a 2 literes Jaffákat. Kíváncsiságból megkérdeztem, hogy miért nem alkoholt iszik, hiszen kocsmában azt szokták. Elmesélte, hogy a lakás, kocsi, üzlet és egyéb ingatlanok, minden ingatlan a felsége nevén volt, aki egyszer csak összemelegedett egy stresszmentesebb és fiatalabb férfival és kiadta az útját azért került a pszichiátriára. Nem tudom azt követően mi történhetett vele, azóta sem láttam.
Emberek, akik válást követően az utcára, albérletbe, vagy szerencsés esetben kis hétvégi házba szorulnak ki..
Jó pár ismerősöm, ügyfelem volt, akiknek válást követően tönkre ment az életük, mehettek a nagy semmibe. Volt olyan, aki a kiköltözést követően másnap már az egyik parkban a padon aludt.
Egyébként nemcsak nők tudják tönkre tenni és kisemmizni a férfiakat, hanem adott esetben a férfiak is a nőkét.
Egy szerencsésebb vevőm, akik komfort nélküli ingatlanban húzta meg magát évekig
Volta olyan lakás vásárlóm, aki a válás után 1 szobás, komfort nélküli hegyi viskóban húzta meg magát évekig, addig, amíg össze nem tudta magát szedni és végre tudott egy 1 szobás garzon lakást venni tőlem. Ő még a szerencsések közé tartozik, hogy tudott venni ingatlant a tovább lépéshez. Ahogy drágulnak az ingatlanok, sajnos egyre kevesebb esélyük lesz az ilyen embereknek ingatlant vásárolniuk, hacsak nincs egy olyan közös ingatlan értékesítésük a hajdani házastársukkal, aminek vételárából tovább tudnak lépni.
Mi köze lehet Magyar Péter és Varga Judit lehallgatási botrányának az ingatlanhoz és az üzleti élethez? – Összefoglalva
Bár a házasságban az együttműködés és bizalom alapvető fontosságú, fontos felismerni az üzleti érdekek védelmének jelentőségét is. A házastársra bízott üzleti titkok kockázatot jelenthetnek a vállalkozás és a vagyon, ingatlan vagyon szempontjából, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni és megfelelő intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy megvédjük magunkat és üzletünket a lehetséges veszteségektől és konfliktusoktól. A házasságkötés előtt és alatt is fontos, hogy tájékozott döntéseket hozzunk, és szükség esetén jogi tanácsot kérjünk az érdekeink védelme érdekében.
Ne hagyjuk, hogy az érzelmek elhomályosítsák az üzleti észszerűséget – a védelem mindig elsődleges szempont kell hogy legyen.
Egy profi, tapasztalt ingatlanszakértő sokat tud segíteni a lakáskeresésben és tudja támogatni az ingatlan eladásodat is.
Keress bátran és kövesd a blog oldalamat a következő írásaimért, hasznos tudnivalókért!
Kérdéseddel, keress meg ITT A CIKK ALATT az űrlapon, vagy emailban, telefonon, közösségi médiában.
Szerző: Sipos András Ingatlanközvetítő – Becsületes Ingatlanos
A Zala megyei, Zalaegerszegi Ingatlanközvetítő.1996-óta adok el ingatlanokat.
Eladó lakások, családi házak, telkek, nyaralók, ingatlanok Zala megyében, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Hévízen, Keszthelyen, Nyugat-Balatonon
A blog cikkben szereplő információk nem teljes körűek, figyelemfelhívó célzattal készültek, tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek sem befektetési, sem pénzügyi, sem jogi tanácsnak, tanácsadásnak, felhasználásuk kizárólag a látogató felelősségére és kockázatára történik.
Bővebb információ: https://becsuletesingatlanos.hu/jognyilatkozat/