Lakásárak 2026 elején: némi lassulás után mi jöhet a magyar ingatlanpiacon?
Magyar ingatlanpiac 2025 végén és 2026 elején – trendek, okok, lehetőségek
Ha nemrég néztél ingatlanhirdetéseket, vagy esetleg tervezed, hogy eladsz vagy vásárolsz, bizonyára észrevetted, hogy az ingatlanpiac az utóbbi időben – enyhén szólva – izgalmas hullámvasút volt. Jelenleg éppen stagnál, illetve az utóbbi hetekben, mintha megmozdult volna valami. Most összeszedtem neked a legfontosabb lakáspiaci trendeket, amit érdemes ismerni 2025 végi és 2026 eleji helyzetről, érthetően, nélkülözve az unalmas szakzsargont – ahogy ezt megszokhattad tőlem, a Becsületes Ingatlanközvetítőtől.
2025: erős emelkedés az ingatlanpiacon, majd lassuló lendület
2025 első felében a lakásárak dinamikusan emelkedtek Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az országos ingatlanárak több mint 20 %-kal nőttek egy év alatt, míg Budapesten közel 30 %-os emelkedés volt mérhető az év harmadik negyedévében. Az MNB megállapította, hogy a magyar ingatlanpiac túlértékelt, de hát ezzel a megállapítással sem tudunk sok mindent kezdeni, ugyanúgy, mint sok más megállapítással és okoskodással..
Ezek azt jelentették, hogy sok tulajdonos számára igen vonzó volt eladni az ingatlanát, mert – egyszerűen fogalmazva – a lakás árak „elszálltak”. De hát szegény vevők, viszont kaparhatnak, főleg azok, akik még az önerőt is alig tudják összeszedni, meg ki tudja mi lesz ennek a vége, hogy 50-100 millió körül van egy lakás és szegény fiatalok, első lakás vásárlók tele lesznek hitellel 25 évekre előre..
Ugyanakkor azért a kereslet is megszaporodott a lakáspiacon elsőnek az állampapírt ingatlanra váltó lakásvásárlók miatt, majd különösen az államilag támogatott Otthon Start program hatására, ahol kedvezményes feltételekkel lehetett, lehet lakáshitelhez jutni. Amikor Julisban bejelentették az OSP támogatást másnaptól már ugrottak is az ingatlanárak, majd Szeptemberben még jobban..
Mit láttunk tehát 2025-ben az ingatlanpiacon?
• erőteljes, az EU-átlagot meghaladó árnövekedés, az utóbbi 10 évben 270%-kal nagyobb ingatlan áremelkedés..Hurrá, legyőztük az egész EU-t..
• rekord ingatlan tranzakciószámok egyes hónapokban,
• és jelentős keresleti hullám, amit az állami támogatások is fűtöttek.
De az év második felében más kép kezdett kirajzolódni.
2025 vége: keresletcsökkenés és stagnálás jelei a lakáspiacon
Az év vége felé a lendület elkezdett alábbhagyni. Az egyik legismertebb ingatlanportál, az ingatlancom statisztikái azt mutatták, hogy 2025 decemberében éves szinten közel 16 %-kal csökkent a lakáspiaci kereslet az eladó lakások iránt. Ez nem azt jelenti, hogy „leesett az ingatlanpiac a szikláról”, vagy összeborult, inkább azt jelezte, hogy a korábbi, erős vevői érdeklődés enyhébb hullámokra váltott.
Más elemzések szerint ugyanakkor – különösen Budapest egyes részeiben – az ingatlanárak növekedési üteme drámaian lelassult, sőt egyes helyeken még ennél alacsonyabb szinten stagnáltak is decemberben.
👉 Mit látsz ebből? A lakáspiac „levegőt vett” 2025 végén: a keresleti hullám lankadt, sok vevő kivárt, és ahogy az ingatlan hirdetők is érzékelték, a gyors áremelkedés üteme megtört.
Mi okozta ezt a lassulást az ingatlanpiacon?
Ez a lakáspiaci lassulás nem egyetlen dolog számlájára írható. Több tényező együttesen hatott:
Az ingatlan kínálat és árteljesítmény kiegyenlítődése
Sokan úgy érezték, hogy az ingatlan árak túl gyorsan nőttek, és egy ideig inkább kivárnak, hiszen óvatosabbá váltak a finanszírozási feltételek mellett. Aztán vannak olyanok, akik még mindig a nagy lufi kidurranására várnak az ingatlanpiacon, ami úgy néz ki mostanában nem következik be, hacsak nem jön közbe egy hatalmas gazdasági válság..
2026 eleje: kiegyensúlyozottabb lakáspiac jött
Ha megnézzük a 2026-ra vonatkozó becsléseket, egyértelmű, hogy az ingatlanpiac nem omlik össze, de nem is folytatódik ugyanolyan tempóban, mint 2025-ben. A DH elemzése szerint is nagyon gyengusz ingatlanpiac volt januárban, jócskán estek az ingatlanpiaci adásvételek számai..
Több ingatlan szakértő és véleményem szerint is a lakásárak 2026 során is emelkedni fognak, de egy mérsékeltebb tempóban – általában 5–10 % körülre várjuk az éves növekedést.
Ez azt jelenti, hogy:
✔ az ingatlanárak továbbra is magasak maradnak, nem borul össze a lakáspiac..
✔ de nem az a „száguldó vonat”, ami pár évig volt – inkább egy lassúbb, de stabil emelkedés.
Ez jó hír mind a lakás, ingatlan eladóknak, mind vevőknek – az előbbiek nem „veszítenek el” értéket, bár, ha más nem legalábbis az inflációt, mert ugye közben megy az inflálódás, az utóbbiak a vevők pedig reálisabban tervezhetnek.
Hozzá kell még tennem, hogy egyes régiókban, helyeken nincs kizárva a használt ingatlanok még nagyobb árnövekedése az miatt, mert az új építésű lakásokhoz és az OSP korláthoz akarnak igazodni.
Mit jelent mindez a gyakorlati életben a lakáspiacon?
Ingatlan eladóknak
Ha most adod el a lakásodat, még mindig „jó lakáspiacon” vagy. Az árak magasak, és sok potenciális vevő még mindig aktív. Ha valaki jól árazza be a lakását, gyorsabban el is tudja adni.
👉 Tipp: érdemes megfontolni a reális, de nem túl optimista ingatlan árképzést, mert a vevők most már alaposabban mérlegelik a döntésüket. Még jobban figyelnek az állapotra, lokációra és az energia takarékosságra, rezsire.
Ingatlan vásárlóknak
Egyre több új építésű lakás jelenik meg az ingatlanpiacon, különösen azok, akik programokra jogosultak (pl. Otthon Start és a kiemelt beruházások új építésű lakásai). Ez bővíti az opciókat, és növeli az alkupozíciót a nagyon magas árú használt lakásoknál.
👉 Tipp: érdemes több állapotot és elhelyezkedést összehasonlítani, hiszen a budapesti és más helységek prémium helyein nagyon magasak az ingatlanárak.
Tágabb ingatlanpiaci összefüggések – európai és társadalmi hatások
Nemcsak Magyarországon, hanem Európa legtöbb részén is téma az ingatlanpiac. Az Európai Bizottság már dolgozik terveken, amelyek a rövid távú kiadások szabályozását és a lakhatási válság enyhítését célozzák. Bár nem igazán lehet összehasonlítani az EU ingatlanpiacát a magyarral. A nyugati országokban szigorú bérlakás rendszer létezik, ahol védve vannak erősen a bérlők és sokan nem is gondolnak, illetve nem is engedhetik meg maguknak a saját tulajdonú lakást.
Példának okáért volt egy német barátnőm az 1990-es évek végén. Berlinben lakott az Alexander platz közelében. Elvált, 2 gyereket nevelt egyedül és 4 szobás lakást bérelt, megengedhette magának a nővéri fizetéséből. Tehát más viszonyok voltak és vannak, mint nálunk. Még egy érdekesség, hogy függöny sehol, sem az ő oldalán lévő lakások ablakain, sem a szembe lévőknél, nem érdekelte őket mások magánügye..
Itthon azok a fiatalok bérelnek lakást, akik nehezebben engedhetik meg maguknak az ingatlanvásárlást. Akik megengedhetik maguknak, azok inkább lakást vesznek és felveszik sokan az OSP-ét és más támogatásokat, ezzel kiszállnak a mamahotelből és az albiból. Ezért is csökkent nemrégen egy ideig az albérletek átlagára, de helyre jönni látszik az albérlet piac.
Személyes, Becsületes vélemény a 2026 évi lakáspiaci helyzetről
Szerintem a 2025-ös „árrobbanás” után most egy sokkal érettebb, kiegyensúlyozottabb lakáspiaci szakasz felé tartunk 2026 év elején. Ez nem pánik vagy zuhanás – egyszerűen átrendeződés.
• Eladóknak még mindig jó helyzetben vannak, különösen ha reálisan áraznak.
• Vevőknek több esélyük van jó döntést hozni, és nem kell „első napos rohamra” berendezkedniük és akár a foglalót a zsebükben hordaniuk.
Bár a licit még mindig megy a jól árazott és jó adottságú lakások esetén. A rosszul árazott ingatlanok esetében pedig a tulajdonosok jól teszik, ha egy hosszabb idejű polcon való porosodásra rendezkednek be..
Ez egy olyan időszak, amikor tudatos tervezéssel nagyon sikeresen lehet ingatlant eladni vagy venni – és arról se feledkezzünk meg, hogy a finanszírozási feltételek is fontosabbá váltak, mint valaha.
Összegzés – Lakásárak 2026 elején: némi lassulás után mi jöhet a magyar ingatlanpiacon?
✔ 2025-ben erőteljes árnövekedést láttunk, melyet részben állampapírból lakást vevők és állami programok, valamint az OSP miatti vevői kereslet, egyfajta pánik hajtott.
✔ 2025 végén a kereslet csökkent, és az ingatlanárnövekedés üteme is lassult.
✔ 2026-ban mérsékeltebb, de továbbra is növekvő ingatlanpiacra számíthatunk némi áremelkedéssel, de nagyon sok -féle támogatás és egyéb befolyásoló tényező szólhat még bele a lakáspiacban 2026 év folyamán, tehát ne lepődjünk meg semmin…
A használt ingatlanok lesznek, ahol felzárkóznak az új építésű lakás áraihoz az OSP miatt, illetve Budapesten már nagyjából felzárkóztak..
Egyszóval itt a furcsa ingatlanpiac 2026-ban..
Becsületes Ingatlanosként azt mondom: tájékozódj, ne kapkodj, mert a furcsaság közepette is van jó ingatlanüzlet!
Ha bármi kérdésed van, vagy csak bizonytalan vagy egy ingatlan hirdetéssel kapcsolatban, keress bátran, tudod: nálam az őszinteség és a becsületesség az első!
👉Ha tetszett a cikk, oszd meg, hogy más is lássa!
✅🏠 👉Ne feledd! Amennyiben lakást vennél, vagy el adnál, illetve hitelt vennél fel nyugodtan keres!🏚️
✅🏠Amennyiben ingatlan értékbecslőt keresel akkor is hívj!
Miért bíznád másra a lakásod, családi házad, ingatlanod értékesítését, ha a becsületes ingatlanközvetítő áll a rendelkezésedre?
Bízd rám ingatlanod eladását, és biztosítom, hogy a folyamat gyors és stresszmentes legyen számodra!
Egy díjmentes konzultáció keretében örömmel felmérem a lakásod eladhatóságát és piaci értékét, és megbeszéljük az elképzeléseidet!
Ezek a blog cikkeim is érdekelhetnek:
Mi várható 2026-ban az ingatlanpiacon? Áremelkedés, stagnálás vagy árcsökkenés?
Ingatlanvásárlás és eladás 2026-ban: cserét pótló vétel, illetékfizetés és az új könnyítések
Mi van az ingatlanközvetítői díj mögött? Komplett szolgáltatás, nem csak hirdetés feltöltés!
Ingatlan eladáson gondolkozol? Miért a becsületes ingatlanközvetítő?
Lakás eladás ingatlanközvetítő nélkül? Megéri, vagy nem éri meg?
A tulajdonos önmaga is el tudja adni az ingatlanát a közösségi médiában?
Eladnád az ingatlanod? Őszinteség, vagy ígéretek? Melyik a fontosabb számodra?
Saját magad adnád el a lakásodat? Erre számíthatsz!
Ingatlan értékét befolyásoló tényezők 1. rész
Egy profi, tapasztalt ingatlanszakértő sokat tud segíteni a lakáskeresésben és tudja támogatni az ingatlan eladásodat is.
Keress bátran és kövesd a blog oldalamat a következő írásaimért, hasznos tudnivalókért!
Kérdéseddel, keress meg ITT A CIKK ALATT az űrlapon, vagy emailban, telefonon, közösségi médiában.
Szerző: Sipos András Ingatlanközvetítő – Becsületes Ingatlanos
A Zala megyei, Zalaegerszegi Ingatlanközvetítő. 1996-óta adok el ingatlanokat.
Eladó lakások, családi házak, telkek, nyaralók, ingatlanok Zala megyében, Vas megye déli részén, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Zalakaroson, Keszthelyen, Hévízen, Zalaszentgróton, Lentiben, Vasváron, Körmenden, Szombathelyen, Őrségben és Nyugat-Balaton, valamit a környékeken.
A blog cikkben szereplő információk nem teljes körűek, figyelemfelhívó célzattal készültek, tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek sem befektetési, sem pénzügyi, sem jogi tanácsnak, tanácsadásnak, felhasználásuk kizárólag a látogató felelősségére és kockázatára történik.
Bővebb információ: https://becsuletesingatlanos.hu/jognyilatkozat/
Elérhetőségeim







